Rólunk

Ablakmentő Kft.
2330 Dunaharaszti, Vásárhelyi Pál u. 76.

E-mail: info@ablakmento.hu

Dömötör Sándor, műszaki vezető:
Tel: 06/70-321-1875

Ügyfélszolgálat:
Tel.: 06/70-321-1874
Tel.: 06/70-381-3576

Rólunk
„Dömötör Sándorral, az Ablakmentő Kft. tulajdonosával, már 2002 óta ismerjük egymást. Kapcsolatunk még a Velux Kft.-nél indult, ahol egy területen dolgoztunk. Én területi képviselőként, ő szerviztechnikusként. A munkánkban egymásra voltunk utalva, és kölcsönösen támogattuk egymást. Mivel Sanyit már akkor is precíz, lelkiismeretes munka jellemezte, cégalapítása után is szívesen tartottam vele a kapcsolatot. Ennek eredményeképpen több projektet is közösen vittünk végig és folyamatos az együttműködésünk.” Kovách László
Kereskedelmi Igazgató
Fakro Kft.

Cégünk tulajdonosa és műszaki vezetője Dömötör Sándor, 1998-tól 8 évig dolgozott a Velux Kft.-nél szerviztechnikus-oktatóként. Munkája során több ezer Velux ablak beépítését ellenőrizte, s legalább ennyi ablakot javított meg, több száz mintabeépítést /az ügyfélnél tartott gyakorlati oktatás az ácsok részére egy ablak beépítése közben/ végzett.

Részt vett a Velux Beépítő mester listán szereplő beépítők, a termékeket forgalmazó kereskedők elméleti és gyakorlati oktatásában is. Ez komoly felkészülést igénylő feladat volt, hiszen hozzáértő, s felkészült szakembereknek kellett a mindennapi munkájukat segítő új és naprakész információkat adni, mesterfogásokat mutatni! Időközben műszaki szakoktatói végzettséget szerezett a Soproni Egyetemen, s ennek nagy hasznát vette munkája során.

2006-ban megalapította az Ablakmentő Kft-t, amely az elmúlt évek során a tetőablak piac egyik ismert szereplőjévé vált.

Cégünk tetőablakok, homlokzati nyílászárók és kiegészítőik cseréjével, beépítésével, javításával, karbantartásával foglalkozik. Több tetőablak és homlokzati ablakgyártó kereskedelmi és szervizpartnereként forgalmazzuk is a tetőtéri ablakokat, homlokzati nyílászárókat, rolókat, redőnyöket és szúnyoghálókat.

„Régi Veluxos kollégaként Dömötör Sándort csak ajánlani tudom. Munkánk már akkor is szorosan kapcsolódott egymáshoz, és sikerült egy jó emberi/munkatársi viszonyt kialakítanunk. Amikor mindketten vállalkozók lettünk, ez a kapcsolat szerencsére megmaradt. Mivel mindketten elkötelezett „tetőablakosok” vagyunk, gyakran fordulunk egymáshoz szakmai/kereskedelmi ügyekben és kölcsönösen ajánljuk egymást ügyfeleinknek. A szoros piaci versenyben egy vállalkozás csak akkor tud talpon maradni, ha mind szakmai, mind emberi szempontból megbízható, precíz munka jellemzi, ezért az Ablakmentő Kft.-vel továbbra is szívesen dolgozom együtt.” Daróczi Tibor ügyvezető
Eurolux Kft.
Rólunk2

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy munkám során ekkora tapasztalatra és gyakorlatra tehettem szert ezen a területen, amikor 1998-tól 8 évig a Velux Kft. szerviztechnikus-oktatója voltam. A Velux Beépítő mester listán szereplő beépítőmesterek és a kereskedők elméleti és gyakorlati oktatásában való részvétel is feladataim közé tartozott. 2006. óta saját vállalkozásom keretei között folytatom a beépítői és szerviz tevékenységet, most már kibővítve más gyártók tetőtéri ablakainak beépítésével cseréjével és javításával és a homlokzati nyílászárok körével is. Ma már elmondhatom: a többi gyártó tetőtéri ablakait és kiegészítőiket is legalább olyan jól ismerem, mint a Velux termékeket. Kollégáimmal együtt szeretjük a felmerülő problémákat kihívásnak, feladatnak tekinteni, és legfontosabb célnak azt tartjuk munkánk során, hogy ügyfeleink hosszú távon elégedettek legyenek az elvégzett munkával.

Dömötör Sándor
Tulajdonos, műszaki vezető

Rólunk mondták

„A budaörsi irodaházunkban több száz db Velux tetőablak van beépítve. Amikor tavaly a felújítási munkákat szerveztem, nem tudtam, hogy a tetőablakok ügyében kit keressek. Szerencsére az interneten megtaláltam az Ablakmentő Kft. honlapját. Már az első találkozó is nagyon pozitívan végződött. A felmérést végző kolléga pontosan érkezett és minden kérdésemre választ adott. Az árajánlat abszolút kedvező volt, csak egyetlen dolgot, a bérlőink munkaidejéhez való alkalmazkodást kértük. A szervezés kitűnően történt. A kollégák precízen, az engedélyezett időszakokat kihasználva dolgoztak, pontosan betartva a határidőket. Nagy segítséget jelentett nekem, hogy nem kellett külön energiát fordítanom a folyamatos ellenőrzésre, mert minden az előre megbeszéltek alapján zajlott. Már tervezzük a következő épülettömb felújítását is, ahol továbbra is számítunk az Ablakmentő Kft. munkájára.” Halász László
Létesítményvezető
Raiffeissen Ingatlanüzemeltető Kft.
"Egy újépítésű társasház részben tetőtéri lakásában vásároltuk a lakásunkat. Sokat küzdöttünk a páralecsapódással, míg rátaláltunk az ablakmento.hu oldalra. Az ingyenes felméréskor kiderült, hogy a kivitelező kifelejtette a gipszkarton káva mögött a hőszigetelést. Ennek utólagos, kávabontás nélküli pótlására egy korrekt ajánlatot kaptunk az Ablakmentő Kft.-től, melyet az építtetőnk garanciában ki is fizetett. Az utólagos hőszigetelést a 6 tetőablakunkon a megbeszélt időpontban 1 munkanap alatt elvégezték. Fontos megemlítenem, hogy vigyáztak a szobák berendezésére, letakarták az ablakok alatti részt és tisztán adták át a "terepet". Az utólagos hőszigetelés nálunk azt eredményezte, hogy megszűnt a páralecsapódás, már nem "süt" a hideg az ablakból és 15%-al csökkent a fűtésköltségünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Ablakmentő Kft.-t." K.Gábor, Budapest
Kedves Dömötör Sándor!
Másfél héttel ezelőtt jártak itt a munkatársai, és rendbe tették az ablakainkat. Az egész ügymenet az ajánlat elküldésétől a munka befejezéséig példás rendben, kitűnő szakmai és emberi minőségben zajlott, így elhatároztam, hogy ezt a gondolatot mindenképp megosztom Önnel!
Köszönjük, és további sikereket kívánok, Kovács János Zoltán
„Az Ablakmentő Kft.-re az interneten találtam rá. Már a kezdetektől szimpatikus volt, hogy minden jól szervezetten folyt. Az internetes bejelentkezés után gyorsan felvették velem a kapcsolatot, rugalmasan történt az időpontegyeztetés és hamar megkaptam az árajánlatot. A felmérés és a munkavégzés során végig a szakértelem és a precíz, becsületes munkavégzés volt a jellemző. A felmerült váratlan, új helyzeteket, igényeket is rugalmasan kezelték. Mint többszöri visszatérő ügyfél, szívesen ajánlom őket az ismeretségi körömben.” Beck János
Budapest

Kapcsolat:

Ablakmentő Kft.

2330 Dunaharaszti, Vásárhelyi Pál u. 76.

E-mail: info@ablakmento.hu

Dömötör Sándor, műszaki vezető:
Tel: 06/70-321-1875

Ügyfélszolgálat:
Tel.:06/70-321-1874
Tel.:06-70-981-3576


Adatkezelési Tájékoztató

Kérje ajánlatunkat